Uccu, ki a szabadba! / 3: Őrség, a nyugati kapu

Ha az ember és a természet harmonikus együttélésének helyszíneinek magyarországi toplistáját szeretnénk összeállítani, akkor az Őrség egészen biztosan dobogós helyen végezne. Októberben az Őrség szín- és ízorgiával, valamint vadvilági kalandokkal csábítja a túrázókat a bővizű patakokkal szabdalt dimbes-dombos, erdős tájba, Vas megye délnyugati szegletébe!

A tájegység nevét a honfoglaló magyarok által a nyugati kapuk védelmére idetelepített őrállók adták, és bár külső ellenségtől már nem kell tartani, az Őrség lakói és tájai ma is őriznek: hagyományokat, természeti értékeket, épített örökséget. 

Tájba simuló falvainak – mint Ispánk, Szalafő vagy Nagyrákos – jellemző, nyitott településszerkezete a szer, ahol egymáshoz csak lazán kapcsolódnak az egy-egy szerhez tartozó épületegyüttesek.

 

A szerek azok a dombok, magaslatok voltak, melyekre házsorokat és kerteket, parcellákat húztak: tetejéről kiválóan szemmel tartható volt a terület. Az őrségi emberek hagyományos vendégszeretetét mi sem példázza jobban, mint a népi építészet leleménye, a  téglaházak jellemző eleme, az úgynevezett „kódisállás” – a kiugró előtornác védelmében a vándorok, „kódisok” húzhatták meg magukat, ha utolérte őket az eső vagy az éjszaka. A legnagyobb szeres település egyébként az Őrség csodavárosa, a ma már üdülőhelyként kedvelt Őriszentpéter: a Zala folyó két partján több kilométer hosszan kígyóznak a jellegzetes, épületekkel koronázott, ligetektől tarka dombocskák.

 

Az ország más részeihez képest bőségesebb csapadékot a táj buja növényzettel hálálja meg. Az Őrségnek több mint felét erdő borítja, a gyertyánosok és bükkösök mellett sok fenyves, emiatt tréfásan gyantásországnak is nevezték a vidéket. Ősszel nemcsak a lomb és az avar színei kápráztatnak el gazdagságukkal, hanem a gasztronómia helyi hozzávalókból – közte erdei gombákból, vadhúsokból, tökfélékből – készített bőségtálja is.

 

Akik gyalogosan vennék birtokba a nyugati vadont, a regényes Szala menti tanösvényt baktassák végig, és ha nem zajonganak, az erdő állatai is előmerészkednek rejtekükből.

A drótszamár-huszároknak igazi biciklis hullámvasútnak ígérkezik az Őriszentpétertől (ez már önmagában több kilométer tekerés!) Szalafő-Pityeszerig tartó pedálozás, sok kaptatóval, és ugyanannyi domboldalról lefelé suhanással.

 

Szalafő-Pityeszer skanzenében, az Őrségi Népi Műemlékegyüttes megtekintésekor ne szégyelljünk vezetést kérni a gazdag etnográfiai anyaghoz, így teljes képet kaphatunk az élő hagyományokról.

Szalafő egyik kihagyhatatlan állomása a Tökmagolajütő a Jakosa-portán – a szintén helyi íznek számító tökmagolajat nemcsak a finom ízek rajongói, hanem az egészséges élet hívei is nagyra tartják kedvező élettani hatásai miatt. A különlegességekre vadászók dióolajat, mákolajat és szőlőolajat is lelhetnek a szerek portáinál.

 

A dombok között patakok táplálta tavacskák is megbújnak: a legismertebb állóvíz a Hegyházszentjakab határában álló Vadása-tó, melynek partjaitól több kedvelt őrségi túraútvonal is indul. Aki tényleg ki szeretne állni az ország nyugati kapujába, az Felsőszölnökre menjen, ahonnan egy gyönyörű erdei út kanyarog a szomszédos domb tetejére: itt három ország, Magyarország, Ausztria és Szlovénia határán piknikezhetnek a természet szerelmesei.