Nagykutyák lettünk!

Azt, hogy egy online kézműves vásártér működtetése fantasztikus ötlet és piaci igény is van rá, már négy évvel ezelőtt, a Meska.hu megalapításakor is tudtuk. Azt azonban nem gondoltuk volna, hogy pár év alatt a nagykutyák („Top Dogs”) között tartanak majd minket számon! 2012. október 16-án, az Internet Hungary konferencián kihirdették, hogy a Meska.hu vezetői lettek a Top Startup kategória győztesei a Marketing&Media Top Dogs – A legmeghatározóbb vezetők a hazai digitális piacon versenyen.

 

 

Hogy hogyan kerültünk a nagykutyák közé?

 

A Top Dogs díjat a Marketing&Media Magazin alapította. A jelöltek listáját a szerkesztőség és meghívott szakemberek – 2012-ben Németh Norbert (Sanoma), Novák Péter (IAB), Soós Gergely (Neo), Kozári István (Origo) – állították össze.

 

A hazai digitális piac meghatározó vezetőire október 8. és 15. között szavazhattak a szakemberek (több százan vettek részt benne) öt kategóriában, kategóriánként öt jelölt között választva.

 

A Meska.hu két alapító-ügyvezetője, Hídvégi Borbála és Porst Réka a Startup kategóriában indult – ezzel a képlékeny fogalommal azokat a fiatal (jellemzően informatika területén működő) vállalkozásokat illetik, melyeket nagy növekedési lehetőségek jellemeznek, innovatívak és tudásukat rugalmasan alakítják a kihívásokhoz.

 

 

 

 

 

 

És hogy mik voltak a legmeggyőzőbb érvek mellettünk, aminek a díjat is köszönhetjük? Íme:
„A Meska.hu kézművestermékek adásvételére létrehozott portálon szeptemberben már több mint háromezer alkotó kínálta 60 ezernél is több termékét, a látogatások száma pedig megközelítette a 700 ezret. Az érdeklődés megmutatkozik a forgalomban is, tavalyi bevételük közel két és félszerese volt a 2010-esnek.” (mmonline.hu)

Mi továbbra is azt valljuk, hogy egy jól működő kezdeményezésben minden fogaskerék számít, a mégoly lelkes vezetők innovatív ötletei és tudástőkéje kevés ahhoz, hogy jó eredmények szülessenek. Tehát köszönjük nektek, alkotóknak, nézelődőknek, vevőknek és eladóknak, Meska-rajongóknak és műkedvelő kíváncsiskodóknak, kézműveseknek, művészembereknek, egyediségkedvelőknek és fejlett szépérzékkel rendelkezőknek, egyszóval mindenkinek, aki Meska.hu színes univerzumához így vagy úgy, rendszeresen vagy alkalomadtán kapcsolódódik, hogy hozzájárultok sikereinkhez!

„Vaúúú!” :)