Mesés emlékek
Nagyon szép gyerekkorom volt. Szerető családban nőttem fel, rengeteget játszottam, és a szüleim is mindig szakítottak időt a velünk való foglalkozásra. Nem nagyon múlt el nap közös játék nélkül. Társasoztunk, kártyáztunk, csocsóztunk, vagy apukámmal birkóztunk. A nap végén pedig, miután ágyba bújtunk, anyukám kimondta a varázsszót: egyszer volt, hol nem volt...
Azokon a napokon, amikor korán jött az este, mindig diáztunk. A szekrényajtóra fellógattunk egy fehér lepedőt, az volt a vetítővászon, és indulhatott is a mese. Rengeteg diafilmünk volt, olyan is, ami még anyukám gyerekkorából maradt meg, amit 50-60 évvel ezelőtt még ő nézett.
A képen: Apolka kiskanala
|
|
A mesekönyvek közül nagyon gyakran esett a választásunk Grimm legszebb meséire és Benedek Elek Többsincs királyfi című mesegyűjteményére. Mindkettő királyi palotákba repítette képzeletünket, ahol sárkányokkal küzdő királyfikkal, hűséges vagy ármánykodó szolgákkal és gyönyörű királylányokkal találkozhattunk. De ebben a Meseországban lakott Piroska, Jancsi és Juliska és Vas Laci is.
Ha túl hosszú mesét választottunk, anyukám pedig fáradt volt, néha megpróbálta rövidebb részek kihagyásával kicsit megkurtítani a mesét, hogy hamarabb ágyba kerülhessen, de mivel mindet tudtuk kívülről, mindig rajtakaptuk a turpisságon, és szóltunk, hogy "az nem úgy van!".
A képen: Falma sárkányos fali mércéje. |
|
Állandó vendég volt nálunk meséivel Marék Veronika is. Boribonnak, a kismackónak, és Kippkoppnak, a gesztenyegyereknek minden történetét betéve tudtuk.
A képen: Miaanya párnája. |
|
Bálint Ágnes neve Mazsola és Manócska jóvoltából közismert, de nálunk Labdarózsa, az öreg kutya volt a kedvenc. Szívhez szóló, kedves történeteit reggelig elhallgattuk volna.
A képen: AlmoDora Mazsola álomsapija. |
|
Hogy ezek a mesék valódi értéket képviselnek, mi sem bizonyítja jobban, hogy mind újabb és újabb kiadást érnek meg. Szutyejev vidám meséit is örömmel hallgattuk mi is, és örömmel hallgatják ma, 30-40 évvel később a mi gyerekeink is.
A képen: Tavi ujjbáb-készlete.
|
|
Anyukám verset is gyakran olvasott. Weöres Sándor gyermekverseit máig kívülről fújom. Ki ne tudná, hogy folytatódik, hogy "Jön a kocsi, fut a kocsi...", vagy "Csiribiri, csiribiri, zabszalma...". Szerencsére ezek a versek dallamot kapva bekerültek az iskolás énekkönyvbe is (Mély erdőn ibolyavirág, Suttog a fenyves zöld erdő), és sokat köszönhetünk Halász Juditnak is, aki dalba szőve nagyon sokat megtanított nekünk.
A képen: Pitikata Bohóc című festménye.
|
|
A másik kedvencünk Szabó Lőrinc volt. "Kiiicsiii vagyok én..." fújtuk verselve, dalolva. Én Rossz Picu történetét hallgattam legszívesebben, aki minden nadrágját tönkretette, és aki ezért a Mikulástól is csak virgácsot kapott.
A képen: Jani81 farm készlete. |
|
Azóta már sokat fordult az idő kereke: a nyitnikéket a saját házam ablakából hallgatom reggelente, és ugyanezeket a meséket én mesélem négy gyermekemnek.
A képen: Saya széncinege festménye. |
|
Hálás vagyok szüleimnek, hogy belénk plántálták az olvasás, a könyvek szeretetét. Remélem, majdan az én gyermekeim is olyan örömmel fognak visszagondolni azokra az percekre, mikor mesélünk nekik, mint amilyen örömmel én emlékszem vissza anyukám meséire.
A képen: Hokata - Mindig veled című nyomata.
A cikkhez tartozó főoldali kép Szandici alkotása. |