Mars hónapja, március

Március (Martius) a római naptárban az első hónap volt, a névadó Mars istennek szentelve: a háború isteneként számon tartott halhatatlan nem mindig volt ilyen macsó, hiszen eredetileg az erdők, mezők, a termés és a tavasz védnökeként tisztelték. Később először általános termékenységisten, majd ebből elvonatkoztatva a férfierő jelképe, és mint ilyen, a közösségek oltalmazója lett. Innen pedig már csak egy lépés, hogy a háború és a harc ura legyen.

A háború istenéről elnevezett „véres” bolygó a nyugati asztrológiában a Kos jegyet uralja – a csillagjegy szülötteit az asztrológiával csak felületesen foglalkozók hajlamosak meglehetősen egyoldalúan akarnoknak, hódító hajlamúnak, kalandvágyónak és önzőnek leírni.

 

Ez természetesen tévhit, hiszen még az egyes jegyek leírása is sokkal árnyaltabb és sokoldalúbb, mint ami a róluk szóló fecsegés szintjén meg szokott ragadni az emberben. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Kos jegyűek egoizmusa csalóka: egyszerűen saját magukon szűrik le az őket körülvevő világ történései, és a személyiségüket (az énjüket) a lehető legjobban tudják kihasználni céljaik elérésében.

 

Mint ahogy Mars alakja is színesebb és termékenyebb, mintsem valamiféle véreskezű, pusztító, érzéketlen hadvezérként gondoljunk rá, a Kos szülöttei is érzékeny és sokoldalú emberek.

 

 

 

Márciusban, Mars hónapjában mindenesetre ünnepeljük a férfierőt, a természet és az ember akaratát, az állhatatosságot, a termékenységet és a teremtő erőt – ezek mindegyike kapcsolódik az újra induló évkörhöz, a minden teremtménynek ébresztőt fújó tavaszhoz is.