Rendben A weboldalon sütiket (cookie) használunk a biztonságos böngészés és jobb felhasználói élmény biztosításához.
Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztató

Ki mécsessel, ki tökkel

szerző: Meska
publikálva: 2018. október 30.


Míg hagyományosan Magyarországon október és november fordulója a csendes emlékezésről szól, az angolszász kultúrában, és az általa meghódított területeken ilyenkor zajos ünnepség veszi kezdetét.

 

Bármilyen furcsa, de a vidám Halloween és a melankolikus Halottak Napja nem is áll egymástól olyan távol:  a katolikus egyházban a Mindenszentek utáni nap (november 2., ha az vasárnap, akkor november 3.) a tisztítótűzben szenvedő lelkek emléknapja. Az ünnepet az egyház a világvége-jóslatoktól terhes első évezred vége, 998 óta tartja – elterjedésében az a morbid közvélekedés is benne lehetett, hogy ha közeli a találkozás az élők és a holtak birodalmának lakói között, érdemes jóban lenni eleink szellemeivel.
A sírokat ilyenkor rendbe teszik, feldíszítik, az elhunyt lelkének emlékére pedig gyertyát, mécsest gyújtanak – a néphit szerint már csak azért is kell takarossá varázsolni ilyenkor a hantokat, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükön. Nálunk is hittek benne ugyanis, hogy ezen a napon hazalátogatnak a holtak szellemei: sokfelé még terített asztallal is várták őket.
Na és mi a helyzet a Halloweennel? Az angolszász tradíciók szerint október 31-én, egy nappal a kelta újév előtt, a boszorkányok és túlvilági lelkek elözönlik az élők földjét, és testet keresnek maguknak – a nemkívánatos testfoglalásnak úgy veheti elejét az élő, ha kellőképpen rémisztően néz ki (mondjuk megszólalásig hasonlít egy kísértetre).  A horrorisztikus körítés ellenére a Halloween a legvidámabb angolszász ünnep, és a rémes voltát meghazudtoló módon a gyerekek nagy kedvence. A kicsik ijesztő(nek szánt) jelmezekben róják az utcákat, és a lakásokba bekopogtatva sarcot szednek édesség formájában – a harci kiáltásuk: csokit vagy csalunk! – vagyis, ha nem adsz édességet, akkor otromba vicceket fogunk a rovásodra elkövetni.
A vigyorgó töklámpás is egy bolygó léleknek állít emléket: úgy tartják, hogy réges-régen élt egy részeges fickó, bizonyos Jack, aki az ördögtől kisajtolt egy olyan ígéretet, hogy a lelke nem fog a pokolba kerülni. Azzal sajnos nem számolt, hogy mindez nem garancia a mennyországba jutásra, ott ugyanis nem fogadták be az ördöggel cimboráló iszákost. Jack tehát nyugvóhelyét keresve bolyongott a két világ határán, és az ördög, megszánva őt, egy széndarabot adott neki, hogy ne vakon keresgélje a helyét. A széndarabot Jack egy marharépából faragott lámpásba dugta (a Halloween-lámpás angol neve első tulajdonosa után Jack O’Lantern). Amerikában a marharépát a sokkal látványosabb – és lámpásíthatóbb – tök váltotta föl.

Így vagy úgy, de a két őszi hónap határmezsgyéjén a holt lelkek figyelmet követelnek maguknak. Akár zajosan, akár csendesen, de ezek a napok a memento mori szellemében telnek.



Cimkék: