Kapod a kalapod?

Az immár tartóssá vált meleg idő lehetővé teszi, hogy végre ne csak a funkciónak, hanem a látványnak is kedvezzen az öltözet: a szivárvány minden színében pompázik az utca kifutója, előkerültek a szekrényből a csodás kiegészítők és persze az ezerarcú kalapok! Az idén másodjára kerül megrendezésre a Tavaszváró Kalapkommandó, amely a hölgyek, urak, lányok, fiúk kalapviselési szokásait szeretné felfrissíteni, a kalapviseletet ismét divatba hozni!

A Kalapkommandó mottója egyszerű: Legyen ismét divat a kalap!

 

A programot eredetileg idén március 15-ére terveztük volna, de az időjárás keresztülhúzta kalapos terveinket. Helyette május 11-én szombaton rendezzük meg a Tavaszváró Kalapkommandót (immár a tavasz köszöntéseként is), Budapesten!  A Kalapkommandó tulajdonképpen egy vidám  kalapos menet, mely a Vásárcsarnoktól indul, majd a kalaposok végigsétálnak a Váci utcán, végül az Andrássyn folytatódik.

Tegyük hozzá: terveink szerint. De az is lehetőség, hogy visszafordulunk a Duna korzóra. Néha megállunk és fényképezünk, néha megállunk, és minket fényképeznek.
A délután egy órától, három (vagy négy, nem hagyjuk abba, csak mert lassan sétálunk) óráig tartó eseményre mindenkit szeretettel várunk!

Csupán egyetlen kitétel van: kalapot kell viselni!

 

Lehet az bármilyen: lapos kalap, magas kalap, alap kalap, díszes kalap, egyszerű kalap, kerek kalap, szögletes kalap... Gombóc Artúr után szabadon, akár csokoládékalap is!


Summa summarum:

Kalapos felvonulás, kivonulás, kirohanás: VEGYÉL FEL KALAPOT! Gyere el, mutasd meg: mid van?  Florentin? Statson? Girardi? Fiú/Lány? Vagy... Is!? :-)

 

A részletekről érdeklődj Ozmondánál!

 

KALAPKAVALKÁD A MESKÁN! KATTINTS!

 

 

A cikket illusztráló kalapok alkotói:

Ozmonda, Brokat, Petusa, DoraVarkonyi, Dicoart, Miro