Farsangfarka - nádiduda

Farsang tájéka - főleg a "farsangfarka" - a vidám mulatságok ideje. Ilyentájt még azok is szívesebben fakadnak dalra, vagy nyúlnának valamilyen hangszerhez, akik máskülönben nem kifejezetten muzikális alkatúak.

Nos, most egy efféle, alkalmi örömzenélésre kiválóan alkalmas régi zeneszerszámot szeretnék bemutatni: a nádidudát.
 
 
 
 
"Én lementem a pincébe vajat csipegetni,
 
Utánam jött a nagyapám bottal veregetni.
 
Úgy megütött hátba, béestem a nádba.
 
Nád közé bújtam, nádi sípot fújtam
 
Az én sípom így szólt: dí, dá, dú,
 
Te vagy az a nagyszájú!"
 
 
 
 
 
 
 
 
Így szól az országszerte ismert kiszámoló egyik változata, mely a nádsípról is megemlékezik. Ennek a régi alkalmi hangszernek két változata ismert, a bonyolultabb nyelves nádsíp, és az egyszerűbb nádiduda. Mivel a fenti mondókának gyermek a szereplője, valószínűbb, hogy a versikében az utóbbiról van szó.
 
A nádiduda - akárcsak a korábban bemutatott mirliton - a rezgő membrános gyerekhangszerek családjának egyik oszlopos tagja; megkockáztatható, hogy talán a legrégibb. Jellegzetes hangja miatt eleink zuzulónak, züzülőnek is hívták. Elkészíteni és megszólaltatni is könnyű: tulajdonképpen csak egy nádszál, egy éles kés, s némi ügyesség kelletik hozzá. Lássuk, miként készül!
 
 
 
 
A nádat hagyományosan télen szedik; így, farsang tájékán általában még megfelelő állapotban van ahhoz, hogy alapanyagként szóba jöhessen. Nedvesebb rétek, árkok szélén hozzájuthatunk a megfelelő szálakhoz, de városi tavak, folyópartok szélén is bukkanhatunk nádra. Ügyeljünk, hogy erősebb, vastagabb, és főként egészséges szálakat válogassunk! Vágjuk le a kiszemelt darabokat a tövüktől úgy kétarasznyira!
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A begyűjtött nádszálakat aztán nyugodtabb körülmények között fel is dolgozhatjuk: a csomók (nóduszok) mentén éles késsel feldaraboljuk őket. Általában az alsó három-négy íz szolgáltat megfelelő alapanyagot készülő hangszerünknek; az ennél fiatalabb részek túlontúl roppanékonyak erre a célra.
 
 
 
 
 
A kiválogatott nádrészeket aztán megszabadítjuk a csomóktól is, késünkkel óvatosan levágjuk a kérdéses szakaszt. (Az is egyfajta megoldás, ha vékonyabb tűreszelővel egyszerűen átlyukaszthatjuk a nódusznál lévő zárófalat; így zeneszerszámunk vége a csomó bütyke miatt masszívabb marad.) A lényeg az, hogy egy mindkét végén nyitott nádcsövecskét tartsunk végül a kezünkben. A szál belsejében megbúvó finom szöszt vékony pálcával kitolhatjuk a csőből, de többnyire egyszerűen ki is lehet fújni belőle.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ezután a csöveket egy időre vízbe áztatjuk, hogy a nádban végigfutó finom hártyaréteg - ez lesz később a hangszerünk "lelke" - könnyebben elváljon a szár belső falától. Erre pár óra elegendő is, ezalatt kissé feleleveníthetjük zenei repertoárunkat... Praktikus dolog egyszerre több nádat is vízbe tennünk, mert eleinte bizony számolhatunk hibás darabokkal.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Az áztatással az előkészítés folyamata be is fejeződött, jöhet a voltaképpeni hangszerkészítés! A  nádat kézbe vesszük, s éles késsek néhány határozott mozdulattal egy sávban eltávolítjuk a cső külső falát úgy, hogy az alatta megbúvó vékony membrán ne sérüljön. Minél szélesebbre sikerül ez a felvágás, leendő hangszerünknek annál erősebb hangja lesz. (Az ideális szélessége 3-4 mm, míg a hosszúsága úgy 8 cm.) Ez a legkényesebb művelet, de ha a belső hártya ép maradt, hangszerünk készen áll a kipróbálásra.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Vegyük a szánkba a nádiduda egyik végét, s dúdoljunk bele határozott hangon akár így: "Dí-dá-dú!" Ha jól dolgoztunk, erős, jellegzetes "recsegő-nyafogó" hangzás lesz a jutalmunk - a hangszer készen áll a bevetésre! (Fontos: ne csak fújjuk, dúdoljunk is bele, a membrán ettől jön rezgésbe!) Míg tart a lendület, csinálhatunk mindjárt többet is belőle: tartaléknak, vagy a leendő zenésztársaknak.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Végül díszíthetjük is elkészült zeneszerszámunkat, például bandázsolással, így hangszerünk  nem csak mutatósabb, de strapabíróbb is lesz. A nádiduda kiváló kíséret a vidám farsangi nótaszóhoz, s csak arra kell ügyelnünk, hogy zenélés közben ne érjünk hozzá a membránhoz. (Ha elhalkulna, óvatosan nedvesítsük meg a hártyát - Urambocsá', nyálazzuk meg -, s már fújhatjuk is tovább.) Mivel nem igényel zenei előképzettséget, csupán dalos kedvet, kicsik és nagyok egyaránt bátran kísérletezhetnek vele. Jó mulatást!