Az elsős az első! 6 hasznos tipp, ami megkönnyíti az iskolakezdést

Kicsit izgulsz, mintha neked lenne szeptember elsején az első iskolai napod? Ez természetes, hiszen a pici gyereked első igazán nagy megmérettetésére, az iskolára készül, neked pedig ezer dologgal kell foglalkoznod. Ezt a készülődést könnyítjük meg a következő tippekkel!

 

 

Iskola válogatja

 

Az egyik legfontosabb, amit már az iskolakezdés elején meg kell jegyezned, hogy minden iskola más, ezért mást is kérnek tőletek. A szabályokat ők szabják, nektek kell megszoknotok a rendszert, és egy-két kivételtől eltekintve nektek kellene idomulni a suli menetrendjéhez.

Hogy megkönnyítsd magadnak ezt a helyzetet, mindenképp vedd fel a kapcsolatot olyan ismerősökkel, akiknek a gyereke már abba a suliba jár, ahova a tiéd is fog. Mindent kérdezz meg, mert lehetnek olyan praktikus tanácsaik is, amilyeneket még az ehhez hasonló cikkekben sem találhatsz meg!

Tudd meg, mikor esznek a gyerekek, milyen iskolai különórák vannak és hánytól, hogy össze tudd egyeztetni a magánórákkal; melyik tanár kér pluszban munkafüzetet, ilyen-olyan eszközt, mikor van az ebédbefizetés és hasonlók.

 

 

 

 

Válasszon ő!

 

Eleged van a Pókemberes vagy a Disney hercegnős cuccokból? Ne törődj vele!

Persze fontos az ízlésformálás, de nem most!

Sokkal lényegesebb, hogy olyan iskolai holmikat vegyél neki, amiket teljesen a sajátjának érez és amit szívesen hord, használ. Végül is mindegy, hogy egy évig Hello Kitty vagy egy lovacska van a tolltartóján, nem igaz?

 

Viszont neki ez ad majd biztonságot, boldogságot a sok idegen gyerek, tanár mellett az új környezetben. Vedd meg neki a legszebb uzsonnás dobozt vagy tornazsákot, úgysem lesz többet elsős!

 

 

 

Érdemes ébreszteni?

 

Egyelőre nem! Ha oviba később jártatok, mint ahogy a suli kezdődik, akkor a nyár utolsó napjaiban próbáld minden nap picit hamarabb lefektetni, hogy szeptemberben könnyebben álljon át az új rendszerre.

 

Azért ébreszteni nem kell, de ha korábban fekszik, talán hamarabb is kel és nem lesz nagyon kimerítő a korai ébresztés, amikor már muszáj.

 

 

Avasd be idejében

 

Részletesen beszéljétek át, hogyan telik majd egy napotok az ébredéstől a lefekvésig. Úgy tervezzétek meg a reggeleket, hogy ne legyen másodperc pontossággal kiszámolva az indulás, csak lazán!

 

Hiszen nem tudhatod az izgalmak milyen hatással lesznek rá. Például lehet, hogy a reggeli utáni vécézés elmarad, és nehézséget okoz neki, hogy időre kész legyen. Vagy annyira fáradt lesz, hogy alig tud kikelni az ágyból, esetleg félni fog, és nehezen juttok el az iskola kapujáig is.

Minden pozitív és negatív lehetőségre készülj fel, de legyél rugalmas!

 

Nyugodt délutánok

 

Szeptemberben még többnyire nyári idő van, használjátok ki kinti programokkal még ezt a pár napot, és az iskola első heteiben még ne vidd különórára.

 

Az új élményektől, a furcsa szabályoktól stb. nagyon fáradt lesz a kis elsősöd, úgyhogy lazítsatok, fagyizzatok, rollerezzetek, strandoljatok, focizzatok suli után.

 

Mesélj... a suliról!

 

Mutasd meg a gyerekednek az első könyvet, amit egyedül olvastál el, ha megvan még, ajándékozd neki.

Ha eltettél egy-két füzetet, amiben írni vagy számolni tanultál, mindenképp add a kezébe.

Fontos, hogy értse, milyen értékes dolgot kap majd az iskolában, és hogy tudja, te sem úgy születtél, hogy már tudtad a szorzótáblát.

 

Ettől egyszerre érzi majd különlegesnek és természetesnek azt, hogy ő is iskolás lesz.

 

 

Az eredeti cikkért katt ide!