Álomfejtő kisokos kezdőknek

A szimbólumok általában sokkal érthetőbbek mint gondolnánk. Álomintelligenciánk a szimbólumok segítségével látványosan, képekben fejezi ki magát, melyek az érzéseinkre hatnak.

 

Az álmok nyelve

 

Az álmok képnyelve sokszor nehezen érthetőnek tűnik, mégsem teljesen ismeretlen számunkra, mivel korábban már ismertük azt gyermekként, amikor még egy mágikus világban éltünk.

 

Felnőtté válva általában elfelejtjük ezt a látásmódot, és egy célirányos, praktikus nyelvet kezdünk el használni.  Az ébrenlét nyelve és az álmok nyelve azonban kiegészítik egymást; míg a hétköznapok nyelve nyílt, az álmoké szimbolikus, és a művészetekhez áll közel.

 

Amikor azt halljuk, hogy esik az eső, akkor mindnyájan el tudjuk képzelni az esőt.

Ugyanez az álomban nem feltétlenül időjárási jelenséget, hanem inkább sírást, megtisztulást vagy termékenységet jelent.

 

Alapjelentés és érzés

 

A szimbólumok alapjelentése általában azonos, de ezen túl még személyes tartalmat is hordoznak, ami csak az álmodóra vonatkozik.

Például a víz mélysége és mozgékonysága az érzéseinkre emlékeztet minket, de az, hogy ez adott esetben pozitív vagy negatív jelentésű, részben attól is függ, hogy az illető fél az érzéseitől vagy nem, és hogy milyen személyes tapasztalatai vannak a vízzel kapcsolatban. 

 

Amikor elkezdünk fejteni egy álmot, legelőször ezeket a kérdéseket érdemes feltennünk magunknak:

„Hogy éreztem magam az álmomban, illetve annak különböző epizódjaiban? Milyen érzés van bennem, amikor egy bizonyos szimbólumot látok?”

 

Mélyebb értelem

 

A szimbólumoknak mindig van egy mélyebb értelmük. Nemcsak konkrét dolgok, hanem valami egészen más is kifejeződik bennük.

Miután olyasmit találtál egy álomban, ami ismerős, kutass tovább, egészen addig, amíg valami újat és ismeretlent nem találsz benne, mert az értelmezésben a részletek döntő jelentőségűek.

 

Próbálj meg visszaemlékezni a részletekre! Mindent jegyezz le egy papírra, amit fel tudsz idézni!

 

Ha egy kérdésedre az álmaidból szeretnél választ kapni, akkor tarts az ágyad mellett eszközöket a jegyzeteléshez, és ébredés után rögtön írj le mindent, hogy ne menjenek veszendőbe az információk! 

 

Kulcs az álomszimbólumok értelmezéséhez

 

1. Nézz utána a szimbólum általános jelentésének! Például az autó álom-szimbólum kifejezi, hogy egy segédeszközzel el lehet jutni egyik helyről a másikra.

 

2. Gondolkozz el azon, hogy milyen többletjelentése lehet a szimbólumnak! Ha egy lassú teherautóról álmodik valaki, az azt jelentheti, hogy túl sok terhet cipel, és a terhelés miatt nem tud előbbre jutni. 

 

3. Kérdezd meg magadtól, hogy miért éppen most álmodtál erről a szimbólumról! Mit üzen a mostani életeddel kapcsolatban? A teherautóval kapcsolatban például kérdés lehet, hogy az álmodót milyen teher akadályozza.

 

4. Az álomszimbólum tanulságát a mindennapokban is megéljük. Az álom mélyebb értelme valami újat közölt az álmodóval. 

Szubjektív és objektív jelentés

 

A szubjektív jelentésnél azt keressük, hogy melyik tulajdonságunkat fejezi ki egy-egy szimbólum; ezt csak mi érthetjük.

 

Ha például gyermekről álmodunk, akkor a bennünk lévő gyerek után kell kutatnunk.

A szubjektív értelmezés után rátérhetünk az objektív értelmezésre, amely a mindennapokra vonatkozik.

 

Például objektív jelentésről van szó, amikor az álombeli gyermek egy valódi gyermeket jelöl. Nem minden álomnak van objektív jelentése, a szubjektív jelentés megfejtése viszont erőteljes, gyakran sorsformáló változásokat indít el a tudatban.


A teljes cikket itt olvashatod!