5 szépségtrükk a nagyitól!

A vintage nem véletlenül került vissza a köztudatba, és számít ismét menőnek: olyan aranykorról beszélünk, amikor már adottak voltak a modern élet kényelmi feltételei, de még nem öntött el mindent a tömeggyártott vacak.

Miközben a vintage divatnak hódolsz, érdemes néhány vintage szépségtrükköt is megfogadni – ha nagyanyáinknak jó volt, valószínűleg nekünk is megfelel majd.

 

Göndörítés hő nélkül

 

Persze, a hajsütővas nem újkeletű találmány, nagy valószínűséggel már akkor is régen létezett, amikor a te nagymamáid szerették volna begöndöríteni a hajukat, de egyrészt koránt sem biztos, hogy minden háztartásban előfordult, másrészt nem is valószínű, hogy a nagyinak órái voltak a reggeli tollászkodásra.

Azonban, ha este a törülközőszáraz hajat három szakaszra választod el – a legalsó réteg nagyjából a füled vonalából indul, a második pedig a halántékodtól – majd ezeket feltekered egy darab ruhára, vagy akár zoknira, reggelre gyönyörű, természetes loknijaid lesznek; és még a hajadat sem károsítottad!

Védd a tincseket!

 

Azok a gyönyörű selyemsálak nem csak divatból lobogtak ám a leeresztett tetejű autókban ülő, napszemüveges primadonnák mögött!

A fejre lazán felkötött, könnyű anyagok a napsugárzástól és az erős széltől is megvédték a hajat, így a felszíne kevésbé károsodott, nem vált olyan könnyen töredezetté, tovább maradt selymes és ragyogó.

Ha mindennapos viseletre ezt ma már talán nem is tudjuk elképzelni, mindenesetre, ha valamilyen fontosabb eseményre készülsz, és előtte gondosan frizurába rendezted a hajadat, akkor érdemes lehet lazán köré tekerni egy sálat, hogy a szél ne kuszálja össze a tincseidet amíg megérkezel.

Rózsa, rózsa, rózsa

 

Régebben nem volt ennyiféle kence meg krém, ami viszont volt, azt alaposan kihasználták: a rózsavizet például szinte a szépségápolás minden területén be lehet vetni, és érdemes is, mert nem csak remek az illata, de hidratál és ápol is.

Nyugodtan tegyél néhány cseppet a fürdővizedbe, az arckrémedbe, vagy az otthon készített hajpakolásba, de akár parfüm helyett is használhatod a rószavizet.

A rózsavizet egyébként finoman tisztító és fertőtlenítő hatása miatt régebben leginkább arctonik helyett használták: remekül megtisztítja és felüdíti a bőrt, finom illatot és bársonyos puhaságot hagyva maga után.

Olívaolaj a hajra

 

Oké, lehet, hogy nem kárpát-medencei nagyanyáink, de a mediterrán térségben élők egészen biztosan használták szépségápolás céljából az olívaolajat, melyhez ma már itthon sem nehéz hozzájutni, így a néhány országgal távolabb élő nagyik trükkjeit is ellesheted.

Akár tojássárgájával, akár mézzel, vagy esetleg joghurttal kevered el, az olívaolaj mindenképpen remek hajpakolás lesz, ami nem csak selymesen simává, de hihetetlenül fényessé is varázsolja a tincseidet.

Akné ellen citrom

 

A citrom levét nagyon sokáig használták a pattanások eltüntetésére, illetve a pattanások után maradt hegek halványítására.

Savas hatása miatt a citrom valóban hatásos lehet, de mivel fényérzékenységet vagy túlzott szárazságot okozhat, ezt a szépségtrükköt érdemes megfontoltan követni: egyrészt bőven elég, ha a citromos tisztítást legfeljebb havonta egyszer használod, másrészt érdemes a citromot például mézzel elkeverni, ami szintén antiszeptikus hatású, és a méreganyagokat is magába szívja, ugyanakkor táplálja a bőrt, így elkerülheted a szárazságot.

A mézes-citromos keveréket vidd fel az arcodra, hagyd hatni 5-10 percig, majd langyos vízzel öblítsd le!

 

A teljes cikkért katt ide!